A kormány kérni fogja a parlamenttől, hogy a szombaton éjfélkor lejáró szükségállapotot további egy hónappal hosszabbítsa meg - idézi az Euronews Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminisztert. A politikus közölte, hogy annyira szigorú lépésekre szánták el magukat, hogy a tervbe vett óvintézkedések egy része csak szükségállapot idején vezethető be.
A várható intézkedéseket nem kívánta pontosítani, mert szerinte erről az éjjeli rendkívüli kormányülésen még nem született végleges döntés, és az elképzeléseket előbb meg akarják vitatni az ellenzékkel. Csütörtök este dőlhet el, hogy mit lépnek, de az éjjel már utazási tilalmat rendeltek el egy tucatnyi afrikai és dél-amerikai országba, amelyekben megjelent a koronavírus dél-afrikai mutációja.
A Nova kereskedelmi televízió szerint márciusban három hétre teljesen bezárnák az összes iskolát, óvodát, szállodát, a szolgáltatásokat és az üzleteket. A lakosság mozgását az egyes régiókra korlátoznák, kivételt a munkába járás és az orvosok felkeresése jelentene, a közösségi terekben pedig az FFP2 maszkok kötelező viselését írhatják elő. Csütörtök reggeltől a csehországi üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön és az egészségügyi intézetekben legalább FFP2 kategóriájú légzésvédőt kell viselni.
Csehországban jelentősen romlott a járványhelyzet, szerdán 24 óra alatt 13 657 új koronavírus-fertőzöttet találtak, ami 25 százalék feletti emelkedést mutat az egy héttel korábbihoz képest. A kórházakban mintegy 7000 covidos beteg fekszik, közülük 1400 állapota súlyos. Összehasonlításképpen Magyarországon a legfrissebb közlés szerint egy nap alatt 120 ember halt meg és 4385 új esetben diagnosztizálták a betegséget.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

A Balatonon már jár a MÁV csodavonata

Az orosz hatóságok lefoglalják az ukránok lakásait

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly

Üzent a miniszter a jegybankelnöknek, minden magyart érint majd Varga Mihály válasza

Beütött az újabb kripto katasztrófa: megbukott a piac kiskedvence

3,7 százalékos hiány, 4 százalék fölötti növekedés, marad az extraprofitadó – Nagy Márton bejelentéseket tesz

Itt a folytatás, jöhet a betelepülők adója és a lakcímtilalom
