Cseh civil szervezetek nyílt levélben fordultak a prágai városházához azzal a kéréssel, hogy hosszabbítsa meg a hajléktalanok ellátásának azt a módszerét, amelyet koronavírus-járvány idejére vezettek be - írja a Radio Praha. A fedél nélkül maradt embereknek hotelekben és hostelekben biztosítottak helyet a pandémia alatt. A szervezetek szerint 60 ember kerülhet vissza egyből az utcákra a régi szabályok visszaállítása miatt.
Értékelésük szerint ez volt az első kísérlet a probléma szisztematikus kezelésére. Ezt megelőzően az ideiglenesen igénybe vehető tömegszállásokon túl nem volt kísérlet a hajléktalanok hajlékhoz juttatására. Az elszállásolt emberekkel rendszeresen tudtak foglalkozni a szociális munkások, és elkezdhettek arra koncentrálni, hogyan léphetnének túl az életükben a hajléktalanságon.
A civil szervezetek aktivistái találkoztak olyanokkal, akik évek óta az utcán éltek, csak a járvány idejére biztosított szállás hozott vissza az életükbe valamiféle stabilitást. Egészségük javulni kezdet, így ha visszakerülnek az utcára akkor rengeteg erőfeszítésük - akárcsak a velük foglalkozó szociális munkások erőfeszítése - kárba veszhet.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót