Brazíliában, a világ legnagyobb kávétermelő országágában idén 55,74 millió zsák kávét takaríthatnak be a farmerek, ami közel 17 százalékkal több a 2021-es termésnél - adta hírül az European Supermarket Magazine kiskereskedelmi szakportál.
A gond az, hogy ez a becslés jelentősen elmarad a piaci szakértők várakozásától. Márpedig a brazil termelésnek kulcsszerepe van a világ kávépiacán. Ha ez kisebb az átlagosnál, akkor hiány alakul ki, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a kávé ára továbbra is a jelenlegi tízéves csúcs közelében maradjon.
Az arabica kávéfajtából 38,78 millió zsákos termelést vár az állami élelmiszer-ellátási hivatal (Canab), ami 23 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A robustatermés azonban csak négy százalékkal, 16,9 millió zsákra nőhet.
A teljes termelés így jóval elmarad majd a 2020-as rekordév eredményétől, ami a Canab becslése szerint 63 millió zsák volt. A Canab számítása azt jelenti, hogy a világ kávépiaca jó ha egyensúlyban lesz idén, bár több millió zsákos hiány is jelentkezhet, ami megtámasztja az árakat - mondja Natalia Gandolphi, a HedgePoint elemzője.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra