Ha az Egyesült Királyság október 31-én kilép az EU-ból - és az új londoni kormány eltökélte, hogy ha másként nem megy, akkor így is kivezeti az országot az unióból -, akkor november 1-je után lezárják a brit határokat a kelet-európai vendégmunkások előtt - vette át az Independent hírét a gazeta.pl. Az új terv szerint általában igaz az, hogy az EU állampolgárai ekkortól nem tudnak majd az eddigi feltételek mellett ki- és beutazni a brit határokon át.
Az előírásokat addig akarják megszigorítani, amíg a brexitet követően London és Brüsszel nem köt új megállapodást egymás polgárainak utazási feltételeiről. A brit ellenzék szerint ez az eljárás elszakadt a valóságtól: káoszt és milliók számára jogi problémákat okozhat. Az előző brit kormány biztosított mindenkit, hogy aki Nagy-Britanniában lakik és dolgozik, az továbbra is ugyanazon feltételek mellett élhet az országban.
Kapcsolódó
Az új kormány azonban ezen is módosított kissé: az uniós ás más államok polgárainak kevesebb időt ad a tartózkodási engedély megszerzéséhez szükséges regisztrációra, mint amennyit elődje ígért. Csak a következő év végéig és nem 2021-ig lehet jelentkezni, mint azt korábban feltételezték. Theresa May, az előző miniszterelnök még 2018-ban a azt nyilatkozta: azt akarja, hogy az uniós polgárok, akik Nagy-Britanniában élnek, ott is maradhassak (cserébe az EU más országaiban élő britek is maradhatnának).
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba