Liz Truss, az Egyesült Királyság miniszterelnöke immáron népszerűtlenebb, mint elődje, Boris Johnson volt, akire nagyon haragudott a nép, mert vizet prédikált és bort ivott, azaz fittyet hányt saját kormányának kőkemény covidkorlátozásaira - derül ki a YouGov közvélemény-kutató intézet honlapján megjelent cikkből.
A kormányfő népszerűségi indexe a Konzervatív Párt október első napjaiban tartott kongresszusa előtt hanyatlott a mélybe, miután kijelentette, hogy némi módosítással ugyan, de ragaszkodik adócsökkentési politikájához és nem akarja az inflációval arányosan növelni a munkában állók szociális támogatását.
Trusst a megkérdezettek 14 százaléka támogatta október első napjaiban, szemben a szeptember közepén mért 26 százalékkal. Közel háromnegyedük, 73 százalékuk elutasítóan nyilatkozott róla, szemben a korábbi 55 százalékos aránnyal.
Mindenkinél rosszabb
A miniszterelnök elfogadottsága 28 pontos hanyatlás után mínusz 59 pontra esett, szemben Johnson mínusz 53 pontos adatával, amit júliusi leváltása előtt ért el. Még a besavanyodott baloldalinak tartott Jeremi Corbyn volt munkáspárti elnök is csak mínusz 55 ponton tanyázott elutasítottságának mélypontján.
Truss népszerűtlenebb pártjánál is, amely mínusz 50 ponton állt a szeptember közepi mínusz 33 pont után. Még a konzervatív szavazók is elutasítják szeptember eleje óta hivatalban lévő kormányfőjüket: 60 százalékuk nem kedveli és csak 30 százalékuk fogadja el.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság