Júniusban a feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatok összesítésével képzett kompozit beszerzésimenedzser-index (BMI) előzetes értéke 47,5 pontra, négyhavi csúcsra emelkedett a májusi 31,9 pontról. A kompozit indexre a ténylegesnél kisebb értéket, 42,4 pontot vártak júniusra gazdasági elemzők - írja az MTI.
A feldolgozóipari és a szolgáltatóipari BMI szintén négyhavi csúcsot ért el júniusban, a feldolgozóipari 46,9 pontra emelkedett a májusi 39,4 pontról, a szolgáltatóipari pedig 47,3 pontra 30,5 pontról. Mindkét index jobbnak bizonyult az elemzők által vártnál, a feldolgozóipari BMI-re 44,5 pontot, a szolgáltatóiparira 41,0 pontot várt a piac.
Kapcsolódó
A BMI 50 pont alatti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének a csökkenését, 50 pont feletti értéke pedig gyarapodását jelzi.
"Az előzetes BMI adatok alapján júniusban jelentősen enyhült a gazdasági teljesítményvesztés mértéke az euróövezetben. A termelési volumen és a kereslet még mindig csökken ugyan, de már nem összeomlás szerű mértékben. Azzal együtt is, hogy a második negyedévi GDP-csökkenés valószínűleg példátlanul nagy lesz, a javuló BMI mutatók alapján a korlátozások oldásának köszönhetően a nyár folyamán már megindulhat a teljesítmény növekedése is" - foglalta össze a felmérés megállapításait Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza.
Rámutatott, hogy Franciaország még enyhe növekedést is képes volt produkálni, holott a járványvédelmi korlátozások csúcsán jóval nagyobb teljesítménycsökkenést szenvedett el, mint Németország, ahol júniusban az euróövezet többi tagállamához hasonlóan a teljesítménycsökkenés mértéke mérséklődött csupán.
Chris Williamson a munkaerőpiaci kilátásokat látja a leginkább aggasztónak, mivel a kereslet gyorsütemű helyreállása a legnagyobb bizonytalansági tényező. Az IHS Markit ezért változatlanul 8 százalékos GDP-csökkenést jelez előre a folyó évre a növekedés harmadik negyedévi megindulásával együtt. A krízis előtti szintet pedig a kutatóintézet szerint három év alatt érheti el az euróövezeti bruttó hazai termék.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót