A Lukasenka vezette Fehéroroszország gyakorlatilag eltérített egy Athénból Vilniusba tartó, vagyis két EU-s főváros között menetrendszerűen közlekedő Ryanair gépet, hogy elrabolhasson egy ellenzéki újságírót, Roman Prataszevicset. Az európai légitársaságok ezután együttesen a belorusz légtér elkerülése mellett döntöttek, csakhogy erre az újabb válaszlépés Oroszországtól érkezett, amely az Air France és az Austrian Airlines Oroszországba tartó járatainak repülési tervét is elutasította - írja a portál.
A gép eltérítéséről és az annak következményeiről itt írtunk részletesen. A BBC beszámolója szerint az orosz lépés miatt az Austrian Airlines két járatát kellett törölni: egy Bécsből Moszkvába tartó utasszállítót, illetve egy, a kínai Nancsingből az orosz légtéren át Bécsbe tartó teherszállító járatot. Az Air France négy, Párizs és Moszkva között közlekedő járatát volt kénytelen törölni.
Kapcsolódó
Az osztrák külügyminisztérium közleményében "teljes mértékben felfoghatatlannak" minősítette az orosz lépést. A francia közlekedési minisztérium az AFP-nak adott válaszában rejtélyesen arról beszélt, hogy "a kölcsönösség elvét tiszteletben kell tartani". Az RBC hírügynökség legfrissebb hírei szerint azonban Oroszország ezután be fogja engedni a Belarusz elkerülésével érkező európai gépeket. Pénteken már meg is adta az engedélyt az Austrian Airliens Bécsből induló járatának.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra