A hiba forrását még nem sikerült azonosítani – tájékoztatott az erőművet üzemeltető francia tulajdonú Engie áramszolgáltató vasárnap.
Az Engie reményét fejezte ki, hogy az áramtermelés már kedden újra indulhat, az időpont azonban még változhat a technikai elemzések eredményétől függően.
Az ellátás biztonsága egyáltalán nem forog veszélyben. Jelenleg a termelési kapacitás különösen nagy, képes fedezni a keresletet. Rövid távon a helyzet nem jelenthet problémát
– fogalmazott közleményében a hálózatüzemeltető.
Korábbi határozatát megváltoztatva, amely szerint 2025-ig fokozatosan lekapcsolták volna az országban működő atomerőműveket, a belga kormány márciusban erőműveinek két atomreaktora, a Doel 4 és a Tihange 3 élettartamának tízéves meghosszabbításáról döntött. A 2003-ban hozott eredeti kormánydöntés értelmében 2025-ig bezárták volna az összes nukleáris reaktort az országban. A jogszabály szerint 40 évi használat után minden reaktort végleg le kell állítani, újakat pedig tilos építeni.
Belgium energiaellátásának 90 százaléka külföldről származik. Az ország korábban a felhasznált olaj 30 százalékát, az urán 25 százalékát és a földgáz legkevesebb 6 százalékát Oroszországból importálta.
A nukleáris energia Belgium energiaellátásnak mintegy 40 százalékát biztosítja. Az ország két atomerőművében hét reaktor működik. Az Engie áramszolgáltató az ország keleti felében, Tihange mellett, valamint Észak-Belgiumban, Doel közelében üzemeltet erőműveket. Korábbi tervek szerint a doeli 3-as blokkot 2022-ben, a tihange-i 2-es blokkot 2023-ban tervezték végleg leállítani, a többi reaktort pedig 2025-ben kapcsolták volna le.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak