A belga állam a börtönök túlzsúfoltsága miatt lehetővé teszi egyes elítélteknek, hogy a börtönbüntetésük minden második hónapját házi őrizetben töltsék.
Az intézkedés bevezetésre azért került sor, mert Belgiumban jelenleg több mint 12 ezer rab jut 10 700 férőhelyre.
A kormány kritikusai szerint a jelenlegi helyzetet az okozta, hogy nemrégiben szigorították a büntetések kiszabásának szabályait.
Az elmúlt három évben mindenki azt mondta, hogy a rövid börtönbüntetések bevezetése az új fogvatartottak cunamiját fogja okozni a börtönökben, és ezeknek az intézményeknek nincs meg a kapacitásuk arra, hogy humánusan kezeljék a rabokat. A szükséges infrastruktúra és a személyzet is hiányzik
– magyarázta Denis Bosque, egy büntetőügyekkel foglalkozó ügyvéd az Euronews-nak.
Az intézkedés alól azonban lesznek kivételek: a szexuális bűncselekmények vagy terrorizmus miatt börtönben ülők, illetve a több mint tíz éves büntetést kapó elítéltek nem kerülhetnek majd házi őrizetbe.
A luxusbörtön sem elég a norvég tömeggyilkosnak
Anders Behring Breivik három papagájt is tarthat házi kedvencként, azonban a börtönben való elszigeteltsége véleménye szerint sérti az emberi jogait.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot