A svédországi szociális ellátórendszer és a közszféra hivatkozási alap Európában. Azonban most a portál azt írja szemléjében, hogy a svéd magán- és közszféra együtt tud összesen 207 ezer új dolgozót felvenni 2025-ig. Miközben ennél több, 208 ezer új ember kéne ebben az időszakban. Rossz előjel viszont, hogy 2007 és 2017 között a munkaerőpiac összesen 488 ezer fővel bővült, de ennek csak harmada csapódott le a közszférában.
Abban viszont kevéssé hisznek, hogy a 208 ezres bővülés összejöhet. Ami azért válik egyre nagyobb problémává, mert Svédország a fejlett országokban kirívóan jó demográfiai mutatókkal bír: a természetes szaporodás 2,7 fő ezer lakosra vetítve (összehasonlításképpen a magyar szám -3,2 volt 2017-ben.) E mögött részben a bevándorlás az egyik tényező, mivel az új érkezők is gyermekeket vállalnak, a bevándorlással együtt a következő tíz évben 10 százalék körüli népességnövekedés lehet.
Kapcsolódó
Utóbbi azért is probléma, mert az érkezők integrációja komoly terhet ró az ellátórendszerre. Ez nemcsak ember, de forrásigényes is: Magdalena Andersson pénzügyminiszter ezért 580 millió dolláros (közel 155 milliárd forintos) éves támogatást ígért a helyi önkormányzatoknak, de még ez is kevés lehet.
A megoldást a robotizáció és a digitalizáció jelentheti a kialakuló munkaerőhiányra.
A fotó forrása: Anders Wiklund/TT NEWS AGENCY/AFP.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában