Csak a spanyol kormányon múlik, hogy a nemzetközi közösséghez fordul-e pénzügyi segítségért, az IMF üdvözölne egy ilyen lépést - jelentette ki a Reuters tudósítása szerint José Vinals, a szervezet monetáris és tőkepiaci osztályának igazgatója. Madridnak el kell döntetnie, hogy kéri-e az Európai Központi Bank (ECB) beavatkozását államkötvényeinek piacán vagy sem.
Ennek feltétele a helyzet jelenlegi állása szerint az lenne, hogy az unió közvetlen támogatást nyújtson az országnak, meghatározott - az ECB elvárásainak is megfelelő - feltételek teljesítéséért cserébe. A kormány dolga, hogy elhatározásra jusson ebben az ügyben. Ezt követően akár a Valutaalaphoz fordul, akár nem, számíthat arra, hogy megértik a szempontjait - fejtegette Vinals a Cedena Ser spanyol rádióállomásnak nyilatkozva.
Kapcsolódó
Az IMF-tisztviselő nyilatkozata kapcsolatban lehet azokkal a szakértői nyilatkozatokkal, amelyek szerint Spanyolország a legutóbbi megszorítások ellenére sem lesz képes csökkenteni költségvetési hiányát. A Bloomberg tegnap ismertette álláspontjukat, amelyből kiderült, hogy a tervezett 6,3 százalékos GDP-arányos deficit több ok miatt is elszállhat 9,4 százalékig.
Az elemzők érvelése szerint a spanyol gazdaság a GDP folyamatos hanyatlása miatt olyan negatív spirálba került, amelyből saját erejéből nem tud kikászálódni. Az egyik szakértő szerint kijelenthető, hogy a gazdaság összeomlott.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön