A Szöulban 2010-ben elfogadott megállapodás értelmében 2014 januárjáig le kellett volna zárni az IMF kvóta- és döntéshozatali reformját. Ez azonban késik, elsősorban azért, mert az Egyesült Államok nem ratifikálja a reformot.
A reformokról szóló döntést - legutóbbi időpont szerint - június végéig kellett volna meghozni, a határidőt most szeptember végéig kitolták.
A reform lényege, hogy az IMF hatalmi viszonyainak átrendezésével a világgazdaság tényleges erőviszonyai kapjanak hangsúlyt. Ez azt jelenti, hogy az egyre nagyobb gazdasági erőt képviselő országok, így például Kína és India tényleges gazdasági erejüknek megfelelően vehetnek részt a szervezetben.
Az Egyesült Államok kongresszusa nem hagyta jóvá a reformot, elsősorban azért, mert azzal megszűnne Washington szavazati arányokból fakadó vétójoga a szervezetben.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve