Tajani az uniós parlament jövő héten kezdődő strasbourgi plenáris ülése előtt kiadott nyilatkozatában hangsúlyozta, most kell dönteni Líbia jövőjéről, az Európai Uniónak központi szerepet kell játszania az elhúzódó és mélyülő válság kezelésében.
Véleménye szerint ha egy stabil líbiai kormány nem lesz képes az országot biztonságosan irányítani, akkor nehéz lesz az onnan érkező migrációs hullám kezelése, valamint a jelentős fegyver- és kábítószer-csempészet továbbra is a terroristákat segíti majd, veszélyeztetve az afrikai és az európai polgárok biztonságát.
Kapcsolódó
"Az ország egy lőporos hordó, amely bármikor felrobbanhat. Európának ezért nagyobb erőfeszítéssel és egységes fellépéssel kell beavatkoznia a válságba" - fogalmazott.
Mint mondta, az EP Líbiával foglalkozó keddi vitájának közös uniós megközelítéshez kell vezetnie. Hatékonyabb koordinációra van szükség a tagállamok és az európai intézmények között. Továbbá hozzájárulásra azoktól a tagállamoktól, amelyek a közös álláspont létrejöttét hátráltatva csak saját politikájukat részesítik előnyben kárt okozva ezáltal valamennyi európainak - tette hozzá az EP elnöke.
Legolvasottabb
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Hótaposó után gumicsizma kell, sáros eső mossa el a havat