Az orosz gáz exportja Ausztrián keresztül Olaszországba újraindult - jelentette be a kivitelért felelős állami óriásvállalat a Gazprom PJSC a Bloomberg tudósítása szerint. A közlemény szerint az orosz fél együttműködve az energiahordozó olaszországi vásárlóival megoldotta a problémát, ami a szállítások felfüggesztéséhez vezetett.
A Gazprom szerint az osztrák tranzitért felelős vállalat immáron kész megerősíteni a vállalat tevékenységi engedélyét, így nincs akadálya annak, hogy újra pumpálják az olaszoknak a gázt Ausztrián keresztül.
A Kreml irányítása alatt lévő vállalat október első napján hozta a frászt olaszországi fogyasztóira azzal, hogy felfüggesztette gázszállítását, miután osztrák partnere a szabályozás változására hivatkozva nem erősítette meg szállítási szerződését arra a mennyiségre, amennyit Olaszországba akartak pumpálni.
Alá kellett volna írni
A bécsi kormány arra hivatkozott, hogy hónapok óta ismert az a szándékuk, hogy meg akarják változtatni a szabályokat, az orosz vállalatnak csak időben alá kellett volna írnia a megfelelő papírokat.
Az orosz gáz jelenleg Olaszország földgázszükségletének tíz százalékát fedezi, szemben a korábbi évek 40 százalékos arányával - írta a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. A keletről érkező energiahordozót észak-európai és algériai forrásokkal váltották ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok