A 86 éves tudós és felesége, a 82 éves Alicia a New Jersey-i autópályán utazott egy taxiban, amelynek vezetője elvesztette uralmát a gépkocsi felett. A jármű a védőkorlátnak ütközött, az idős házaspárt pedig az ütközés ereje kivette az autóból. Mindketten életüket vesztették. A baleset körülményeit vizsgálják.
John Forbes Nash 1928. június 13-án született a Nyugat-Virginia állambeli Bluefieldben. 1948-ban Pittsburghben, a Carnegie Műszaki Egyetemen végzett mint matematikus, két évvel később szerzett doktori fokozatot Princetonban. Nem-kooperatív játékok című, nagyhatású dolgozatát az Annals of Mathematics folyóirat közölte.
1951-ben az MIT, a Massachusettsi Műszaki Egyetem munkatársa lett, de később lemondott kialakuló mentális betegsége miatt. 1959-ben elmegyógyintézetbe került paranoid skizofréniája miatt. (Fia, John Charles Nash is matematikus, s nála is diagnosztizálták a skizofréniát.)
1994 óta a Princeton Egyetem professzora, 1996-tól az amerikai tudományos akadémia tagja volt. Ő fogalmazta meg a játékelmélet matematikai alapjait, ez a diszciplína az eltérő érdekű versenytársak viselkedését vizsgálja. Nash-egyensúly nevű elmélete a vetélkedők közötti fenyegetés és cselekvés dinamikáját próbálja megmagyarázni. Ezt - korlátai dacára - gyakran alkalmazzák az üzleti életben stratégiaalkotás során.
1994-ben Harsányi János közgazdásszal és Reinhard Selten német matematikussal megosztva közgazdasági Nobel-díjat kapott a játékelmélet területén kidolgozott elemzésekért.
2015-ben a matematikai Nobel-díjként emlegetett Abel-díjjal tüntették ki.
Életéről Ron Howard forgatott filmet Egy csodálatos elme címmel, a tudóst Russell Crowe, feleségét Jennifer Connelly alakította. A mű 2002 márciusában elnyerte a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó Oscar-díjat.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium