Lengyelországban március 1-jétől lehet igényelni az úgynevezett anyasági nyugdíjat, ám már ezt megelőzően több mint kétezer erre vonatkozó kérelem futott be a társadalombiztosításhoz (tb) - tudta meg a tb elnökétől a Rzeczpospolita.
Pozitív válaszra azok a kérelmezők számíthatnak, akik legalább négy gyermeket felneveltek és anyagi helyzetük rossz. Az utóbbi azt jelenti, hogy nyugdíjuk nem haladja meg az 1100 zlotyt (81 ezer forint). Ebben az esetben felemelik a havi járandóságukat erre az összegre.
Még nem nagyon lehet tudni, mennyien fogják ezt a lehetőséget igénybe venni, de nagyon nagy az érdeklődés. A társadalombiztosítóhoz benyújtott kérelemnek tartalmaznia kell a személyes, a családi és a vagyoni viszonyokra vonatkozó tájékoztatást. A járadékért elsősorban a 60-70 év közöttiek jelentkeztek eddig, a legidősebb két kérelmező 90 év feletti volt. A társadalombiztosítónak a kérelem beérkezésétől számított 30 napon belül kell elbírálnia a kérvényt.
A szakemberek úgy becslik, hogy már a kezdetekben legalább 92 ezer személy fog anyasági nyugdíj iránti kérelmet benyújtani. Elsősorban az anyák, de kivételes esetekben az apák is, akik legalább négy gyermeket neveltek fel, elérték a nyugdíjkorhatárát és alacsonyabb a nyugdíjuk a minimálisnál, vagy nincs jogosultságuk nyugdíjra, továbbá nem rendelkeznek egyéb jövedelemmel.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
