A kommunista állam a világ országai közül az egyik legmagasabb számaránnyal rendelkezik a bebörtönzötteket illetően.
A pénteki közlés szerint a kubai államtanács 2604 fegyencet részesített kegyelemben, bár a szabadon engedettek lajstromát nem közölték.
Kapcsolódó
A Granma című kubai kommunista pártlap szerint a testület a rabok magaviselete, a szabadságvesztésből letöltött idő, az általuk elkövetett bűncselekmény jellege, illetve esetleges egészségügyi panasza alapján döntött. Előnyben részesítette a nőket, a fiatalokat és az időseket, ugyanakkor a gyilkosságért, nemi erőszakért, zaklatásért, kábítószer kereskedelemért, korrupcióért elítéltek, valamint a bűnismétlők esetében kizárta az idő előtti szabadulás lehetőségét.
A kegyelemben részesültek mind letöltötték a kiszabott börtönbüntetésük legalább harmadát.
A kubai hatóságok nem tesznek közzé rendszeresen adatokat a szigetországban fogva tartottakról. 2012-es információk szerint a 11,2 milliós sziget 57 337 lakója volt rácsok mögött.
Világszintű összehasonlításban ezzel Kuba hatodik helyre került az egy főre eső bebörtönzöttek számát tekintve, bár az Egyesült Államok így is megelőzte a londoni székhelyű Institute for Criminal Policy Research bűnügyi szakpolitikai kutatóintézet szerint.
A Kubai Foglyok Védelmezői nevű jogvédő csoport viszont azt állítja, hogy a bebörtönzöttek száma jóval meghaladja a hivatalosan elismert adatokat. A madridi székhelyű szervezet szerint Kubában 123 ezren vannak börtönben, ami a lakosság 1 százalékának felel meg.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra