Morgan Ortagus amerikai külügyi szóvivő a tárgyalások után kiadott közleményében arról tájékoztatott, hogy a két külügyminiszter útjára indította a stratégiai partnerségnek szentelt párbeszédet, és megállapodtak abban, hogy létrehoznak egy, 11 éves időtartamra szóló százmillió dolláros befektetési alapot Amazónia biodiverzitásának megőrzésére - írja az MTI.
Egy héttel ezelőtt hét térségbeli ország - Brazília, Kolumbia, Bolívia, Ecuador, Peru, Suriname és Guyana - kötött megállapodást Amazónia védelmére, megelőzendő az erdőtüzeket és az esőerdő megsemmisülését. Eszerint összehangolják katasztrófavédelmi tevékenységüket és Amazónia műholdas megfigyelését, újraerdősítési és oktatási programokat indítanak, jobban bevonják a fenntartható fejlődés kialakításába az őshonos közösségeket, és fellépnek az illegális bányászat ellen is.
Amazónia brazíliai részén - amelyen az őserdő 60 százaléka található - az idén 83 százalékkal nőtt a tüzek száma a tavalyi év azonos időszakához képest a hivatalos brazil adatok szerint. Az utóbbi hetekben Bolíviában is sok tűz pusztított. A brazil kormány előzetes adatai szerint az erdőirtás mértéke is jelentősen nőtt a tavalyihoz képest, immár a negyedik egymást követő hónapban.
Jair Bolsonaro brazil elnök a minap közölte, hogy az ENSZ-közgyűlés szeptemberi ülésszakán vitatná meg az amazóniai erdőtüzek ügyét. António Guterres ENSZ-főtitkár pedig felvetette, hogy szeptember 20-23. között rendezzenek az amazonasi helyzetnek szentelt találkozót az ENSZ-közgyűlés ülésszakán.
Legolvasottabb
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?
Mire készül Magyar Péter? Napokon belül bemutatja a Tisza Párt kormányprogramját
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta