A tárca arról tájékoztat, hogy a Visegrádi Együttműködés elnökségét betöltő Szlovákia kibővített klímapolitikai miniszteri találkozót rendezett szeptember 29-30-án, Pozsonyban. A kétnapos egyeztetésen Magyarországot Szabó Zsolt, az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára képviselte.
A tanácskozáson a résztvevők ismételten megerősítették azon szándékukat, miszerint a térség többi országával együtt a jövőben is fenntartják szoros együttműködésüket a klímapolitikai és az ahhoz kapcsolódó gazdasági kérdésekben.
A találkozón a miniszterek értékelték a szeptember 23-án lezajlott, Ban Ki Mun ENSZ főtitkár által kezdeményezett klímacsúcs eredményeit. Üdvözölték, hogy igen nagy számban vettek részt az eszmecserén magas rangú politikai vezetők, és felhívták a figyelmet a nemzetközi összefogás szükségességére a klímaváltozás negatív hatásai elleni küzdelemben.
Emellett a Visegrádi Együttműködés klímapolitikai miniszteri találkozóján részt vevők egyeztették álláspontjukat a soron következő - Limában megrendezésre kerülő - ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezmény COP20 konferenciával kapcsolatos kérdésekről is.
Egyetértettek abban, hogy a limai konferencia eredményessége rendkívül fontos a tekintetben, hogy 2015-ben Párizsban egy új globális egyezményt fogadhassanak el. A konferencia legfőbb célja ugyanis az új globális klímaegyezmény kibocsátás-csökkentési hozzájárulásaihoz szükséges keretrendszerének kidolgozása.
Az Európai Unió 2020-2030-as időszakra tervezett klíma- és energiapolitikai keretével kapcsolatos tanácskozáson Szabó Zsolt államtitkár elmondta: Magyarország továbbra is kész minden erőfeszítést megtenni annak érdekében, hogy az Európai Tanács októberi ülésén megállapodás születhessen a klíma- és energiapolitikai keretről. Megjegyezte azonban, hogy ennek igazságos és arányos feltételrendszerén még dolgozni kell.
A miniszterek és államtitkárok a továbbiakban is fenntartják álláspontjukat, miszerint egyetlen reális szinten meghatározott üvegházhatású gázkibocsátás-csökkentési célértékre van szükség. Ami kellőképpen figyelembe veszi a tagállamok eltérő gazdasági fejlettségét, energiatermelési és -ellátási adottságait.
Mindehhez igazságos erőfeszítés- és tehermegosztás szükséges, amely megfelelően kompenzálja az alacsonyabb jövedelmű tagállamok terheit és hozzájárul energiarendszereik modernizációjához. A jelenlévők újólag is hangsúlyozták, hogy az energiamix meghatározásában és alakításában a tagállamok önállóságának teljes mértékben meg kell maradnia.
A Visegrádi Együttműködés országai, valamint Bulgária és Románia képviselői a találkozón közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben rögzítették a tárgyalásuk főbb klímapolitikai eredményeit és az egyéb aktuális környezetvédelmi kérdésekkel kapcsolatos közös álláspontjukat - tartalmazza az NFM tájékoztatója.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt