A politikus szerint Németország és Lengyelország között ugyan vannak vitatott ügyek, de a két szomszédos ország viszonyában sokkal több az összekötő, mint a szétválasztó elem - tudósít az MTI.
A német szövetségi elnök egyben kifejezte reményét, hogy a varsói vezetés az európai uniós jog tiszteletén nyugvó álláspontot foglal el az Európai Bíróságnak a lengyel legfelsőbb bíróságra vonatkozó döntésével kapcsolatban.
Frank-Walter Steinmeier aláhúzta, hogy a lengyel igazságügyi reform körüli aggodalmak nem német-lengyel, hanem közös európai ügyet jelentenek.
Andrzej Duda ezzel kapcsolatban megjegyezte: sajátosnak találja, hogy az Európai Bíróság közvetlenül a lengyelországi önkormányzati választás előtt hozta nyilvánosságra döntését.
A lengyel államfő a közös sajtótájékoztatón rendkívül fontosnak nevezte a két ország barátságát, és mindenekelőtt a gazdasági kapcsolatok jelentőségét emelte ki. Korábbi nyilatkozatait megerősítve ismét elutasította az orosz földgázt Németországba Lengyelország megkerülésével szállító Északi Áramlat-2 beruházást.
A vezetékrendszer nem kereskedelmi, hanem az európai "energetikai egyensúlyt" veszélyeztető politikai projekt, amely az EU keleti térségének ellátásbiztonságát is fenyegeti - mondta. Aláhúzta, hogy az üggyel kapcsolatban nem tapasztalt szolidaritást az Európai Bizottság részéről, pedig ez elvárható lenne Brüsszeltől.
A lengyel államfő kétnapos látogatáson tartózkodik Berlinben, ahol német vezetőkkel együtt ünnepli meg hazája függetlenségének századik évfordulóját. A látogatás keddi, záró napján díszebéd keretében tárgyal a német államfővel, majd együtt részt vesznek a kétoldalú kapcsolatok legfőbb intézményeként számon tartott Német-Lengyel Fórum 19. tanácskozásán.
A lengyel államfő kedden Angela Merkel kancellárral is találkozik, este pedig részt vesz egy ünnepi hangversenyen, amelyet a lengyel függetlenség helyreállításának évfordulója alkalmából rendeztek.
A képen: Andrzej Duda, (Fotó: AFP/Wojtek Radwanski)
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró