Magyarországon még manapság is ritkán teszik be a lábukat a konyhába a tenger gyümölcsei. A fogyasztásuk is hagyományosan sokkal alacsonyabb, mint a szomszédos, tengerpart nélküli országokban, például Ausztriában vagy Csehországban. Pedig most már nemcsak mélyhűtött formában, hanem olykor a gyors légi szállítás jóvoltából, frissen, jégen hűtve is eljutnak hozzánk a tenger gyümölcsei. És ezek nem hiányozhatnak egy igazi gourmet étlapjáról. A régi magyar konyha, úgy két évszázaddal ezelőtt, igencsak kedvelte a rákból készített fogásokat. Egy korabeli szakácskönyvben például a rákleves receptjére bukkantam: „Törj meg héjával együtt három font friss rákot, melyet egy pint vízben főztél. Főzd azután még négy óráig, s még egyszer felforralván szűrd le.” (Egy font 45,36 dkg.) Ennél jóval könnyebben elkészíthető és ígéretesebb a befojtott rák receptje: „Kimosván a rákokat, olvassz el egy darab vajat, tégy belé egy marék aprított zöld petrezselymet s két fej aprított fokhagymát. Add hozzá a rákokat, zúzd meg s fojtsd be – főzzed – egy ideig, adj bele aztán fél meszely fehér bort s ugyanannyi tejfelt, s fojtsd be mind addig, míg veresek nem lesznek a rákok”. (Egy meszely mintegy 3 dl.) A régi receptek édesvízi rákokra vonatkoznak, a manapság Magyarországon kapható közepes méretű, rózsaszínű garnélarákok azonban többnyire az Atlanti-óceánból, esetleg Dél-Amerikából, Kaliforniából származnak, tehát sós vizekből. A rákokat nyomban azután, hogy a tengerből kifogták, feldolgozzák, sok esetben már a halászhajókon, ahol a mélyhűtőbe kerülnek. A garnéla húsa igen gazdag fehérjékben, viszont szegény kalóriában, így egészségi szempontból kiváló táplálék, ugyanakkor finom, gyengéd ízhatásaival igazi gourmet-eledel. A jóval nagyobb méretű tigrisgarnélák délkelet-ázsiai tenyészetekből kerülnek Magyarországra. Míg a kisebb garnélákat az elkészítéskor többnyire ki kell a páncéljaikból bontani, és csak a farokúszokat kell rajtuk hagyni, addig az óriási tigrisgarnélákat késsel fel kell vágni hosszant és páncéljukban megsütni.