Csak úgy tarthatják meg vevőiket a gyógyszertárak, ha kihasználják fő versenyelőnyüket, a szakmai tájékoztatás képességét - állapította meg a Mystery Visit Kft. 4400 patikai próbavásárlás tapasztalatát összegező tanulmánya. A helyszíni látogatásokból kiderült: a betegtájékoztatás szakmai tartalmában akadnak hiányosságok. A piackutató cég próbavásárlói egyre nagyobb számban találkoznak olyan gyógyszerészekkel a patikákban, akik igyekeznek a betegek igényeit teljeskörűen felmérni, de a több ezer próbavásárlás eredményeit figyelembe véve a beteg problémájától függően 28,6 és 66,6 százalék között van azoknak a gyógyszerészeknek az aránya, akik nem kérdeznek semmit a patikában érdeklődő betegtől. Ez pedig biztosan gátolja a pontos tájékoztatást és a szakszerű termékajánlást. A Mystery Visit úgy véli, amennyiben nem történik jelentős változás a szakmai tájékoztatás terén, a vevőszerzési harcban nagy valószínűséggel fogyasztókat fognak veszíteni. A vásárlónak ugyanis mindegy lesz, hogy egy gyógyszertárban vagy pedig drogériában, benzinkútnál, esetleg hipermarketben szerzi be a nem vényköteles készítményt.
A Szonda Ipsos felmérése szerint pedig jelenleg még a nem vényköteles készítményeknél (OTC-termékek) is egyértelműen fontos a gyógyszertári környezet. Az értékesítési csatornák körének bővítése eddig nem hatott a fogyasztókra. A patikán kívüli árusítás mindössze a lakosság 3 százalékánál jelentett változást, leginkább a magas státusú, budapesti, 30 éves kor alatti férfiak esetében. Az alternatív beszerzési lehetőségek leginkább azokra hatottak, akik gyakran váltogatják a készítményeket, elsősorban hirdetésekből, ismerőstől, családtagtól szereznek tudomást a gyógyszerekről és a mellékhatásokról is a szűk környezetüktől, esetleg az internetről tájékozódnak.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.