XIX. és XX. századi plakátokból rendez árverést a londoni Christie's aukciós ház. Az árverésen olyan ritkaságokat kínálnak fel, mint Henri Toulouse-Lautrec három plakátja, illetve Alfred Rollernek a bécsi szecesszió kiállítását hirdető műve.
Egy magángyűjteményből kerültek elő a Christie's október 11-én tartandó londoni aukcióján szereplő Toulouse-Lautrec-plakátok. Albert Finney, nemzedéke egyik leghíresebb brit színésze komoly plakátgyűjtő. Számos filmben szerepelt, köztük a Gyilkosság az Orient expresszen vagy legutóbb Julia Robertsszel az Erin Brockovich című alkotásban, és színpadon is gyakran lép fel. Most gazdag gyűjteménye három gyöngyszemétől válik meg. Az első színházi témájú, címe Caudieux. Az 1893-ban született színes litográfia szakértők szerint legalább 15 ezer fontot ér. Ez a drámai poszter teljes színházi sminkben ábrázolja a francia komikus színészt, Caudieux-t, amint egy sikeres előadás után a színpadról távozik. Toulouse-Lautrec másik plakátja is színházi témájú, az angol táncosnő, May Milton szerepel rajta. Milton mindössze egyetlen évadban lépett fel Párizsban, majd New Yorkba utazott, ahol nyomtalanul eltűnt, soha többé nem hallottak róla. Lautrec plakátja a táncosnő 1895-ös amerikai turnéját hirdette, noha Amerikában soha nem adták ki: mindössze a Le Rire című francia lapban jelent meg. Szakértők szerint 7-9 ezer font közti bevételt hozhat. A harmadik, Elles című plakát Lautrec 11 litográfiából álló albumát akarta népszerűsíteni, amelyet a párizsi nyilvánosházakban 1892-1895 közt szerzett tapasztalatai ihlettek. Az 1896-ra datált mű értéke 6-8 ezer font közt van. Az Elles sorozat a lányokat napi megszokott, "munkán kívüli" tevékenységük közben mutatja be. A most árverésre bocsátott plakáton egy nyújtózkodó nő látható, aki egyik hajfürtjét babrálja.
Az aukció másik érdekessége az a vörös-fekete színű plakát, amelyet Alfred Roller (1864-1935) készített és a bécsi szecesszió 1902-es, 16. kiállítását, illetve a szecessziós művészcsoport által kiadott folyóiratot, a Ver Sacrumot hirdette. Roller alapító tagja volt a bécsi szecessziósok által útjára indított osztrák Art Nouveau mozgalomnak, a csoport öt további kiállításának plakátjait is ő tervezte. Roller különösen ismert volt arról, hogy sokat kísérletezett a betűkkel és új tipográfiai stílust dolgozott ki. Ez a műve is bizonyítja, hogy a betűk komoly dekoratív elemmé léphetnek elő. A plakát szokatlanul nagy méretű, és a szakértők 20 ezer fontra értékelik.
Az árverésen közlekedési témájú plakátok is szerepelnek. Egy amerikai magángyűjtőtől származik Arthur Michael ritka alkotása. A British Railways 1935 körülről származó, The Belgian Coast című plakátján két fürdőző hölgy látható, a háttérben előkelő nyaralókkal (kikiáltási ára 2-4 ezer font körül lesz). Egy másik, hajózási témájú poszter a White Star Line hajótársaságot népszerűsíti. A képen látható elegáns utasok egy óceánjáró hajó fedélzetén az USA-ba és Kanadába vezető nagy hajózási útvonalat (The Big Ship Route) reklámozzák, a kikiáltási ár 1500-1700 font.
TÓTH VALI
(LONDON)
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.