A távolsági közösségi közlekedés újjászervezésének második lépcsőjében, július 1-jétől Eger és Kalocsa között megszűnik a közvetlen autóbuszos kapcsolat - idézi a társaság közlését az MTI. A járatok a Kecskemét-Eger szakaszon új időpontban közlekednek, és Cegléden, valamint Jászberényben is csatlakozást biztosítanak a vasúthoz, ezáltal gyorsabbá válik az eljutás például Szegedről Jászberény és Gyöngyös irányába, illetve vissza.
A Budapest-Erdőtelek-Sarud-Tiszafüred viszonylaton egy járatpár megszűnik, a Budapestről 7.15-kor és Abádszalókról 12.30-kor induló, Gyöngyös és Tiszafüred érintésével közlekedő járatok pedig megállnak többek között Hevesen, Kömlőn, Tiszanánán, Sarudon és Újlőrincfalván is.
Kapcsolódó
Szintén július 1-jétől megszűnnek a - többségében hétvégente közlekedő - országos autóbuszjáratok a Budapest-Győrszemere-Pápa, a Győr-Székesfehérvár-Kecskemét és a Berettyóújfalu-Debrecen-Miskolc-Ózd, valamint a Veszprém-Kisbér-Komárom, a Budapest-M1-Tatabánya-Oroszlány-Kisbér és a Celldömölk-Sümeg-Zalaegerszeg viszonylaton.
A változásokról részletesen a Volánbusz honlapján tájékozódhatnak az utasok.
A módosításokat - a megrendelő Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kérésére - ezúttal is elsősorban az utasok változó igényeit, valamint az ország távolsági közösségi közlekedésének alapját jelentő vasúthálózat előnyét és elsőbbségét figyelembe véve alakította ki a közlekedési társaság.
A járványügyi készültségben alkalmazott menetrendek a mindenkori igényekhez rugalmasan igazodó kínálatot biztosítanak az utasoknak. A nyár folyamán több ütemben életbe lépő változásokról a Volánbusz a szokott módon, ismert csatornáin tájékoztatja utasait.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön