A KÖZOP-ból finanszírozott projekt az első üteme a budapesti villamos- és trolibusz fejlesztésnek. A 19-es villamos vonalnak a Szentt. Gellért tér és a Kelenföld vasútállomás közötti szakaszát kell átépíteni, bele értve a 8 megállót is. A 61-es vonalnak a Déli pályaudvar. és a Savoya park közötti szakaszán pedig 19 megálló átépítése a feladat, de a Móricz Zsigmond körtér nem tartozik bele ebbe. Albertfalva kitérőnél megszűnik a csonkavágányos betétjárati végállomás és új villamos pálya épül.
A nyertes a legolcsóbb ajánlattevő, a Colas két cége, a Colas Alterra Zrt. és a Colas Út Zrt. lett, CC Peronépítési Konzorcium néven. Vele a szerződést még március 10-én megkötötte a BKK, de csak most tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben.
Ajánlatot tett még az A-Híd Zrt., a Közgép Zrt., a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., a Strabag Építő Kft., a WIS Holding Befektetési és Kereskedelmi Zrt., továbbá a TVV Peron Konzorcium is, amelynek tagjai a TTDExpert Zrt., a VIV Zrt. és a Vianova 87 Zrt.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért