A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) idén is ellenőrzött a gyermekek körében népszerű játékokat: játék babákat, lövedékes játékokat és fürdőjátékokat. Ezek esetében tiltott lágyítószer-tartalom vizsgálatára került sor kiemelten. Ezen ftálsavészter-észter típusú, tiltott lágyítószerek rákkeltő, reprotoxikus hatással bírnak, s kisgyermekeink szervezetébe kerülve súlyos egészségkárosító hatást válthatnak ki. Nehezíti a helyzetet, hogy ezen anyag jelenléte vizuálisan nem látható a termékeken, azok kizárólag kémiai műszeres vizsgálattal mutathatóak ki - írta közleményében a NFH.

Az ellenőrzés eredményei alapján a vizsgált játék babák 50 százaléka, a lövedékes játékok 80 százaléka, míg a 3 év alatti gyermekeknek szánt fürdőjátékok 20 százaléka bizonyult veszélyesnek; ezen termékeknél a szóban forgó rákkeltő anyag az uniós határérték akár több százszoros mennyiségében volt kimutatható.
A hatóság idén kiemelkedő számú, gyermekeknek szánt terméket vont ki a forgalomból, ezek listája itt érhető el, a könnyűipari termékek menüpont alatt. Ugyanakkor a szülőknek nagy körültekintéssel kell lenni a gyermekjátékok kiválasztásánál, és lehetőség szerint megbízható gyártó, magasabb minőségű termékeit szükséges választani - írta a hatóság.
Lézer pointereket is kivontak a forgalomból
A közelmúltban lézermutatóval vakított el egy pilótát Dél-Magyarországon egy 13 éves lány. A cselekményből halálos kimenetelű katasztrófa is történhetett volna. A lézeres mutatópálcák (lézer pointerek, lézeres kulcstartók, lézer ceruzák) a mindennapok részévé váltak, és kedvező áruk miatt - többnyire szórakoztatás céljából - egyre több háztartásban megtalálhatóak. Mivel a lézer mutatókat sokszor az azok használatából adódó veszélyhelyzeteket kevésbé ismerő személyek - gyakran gyerekek - használják, így alkalmazásuk során fokozott elővigyázatosság szükséges az esetlegesen bekövetkező súlyos egészségkárosító (főként a szemre káros) hatások elkerülése érdekében - írta a NFH.

Mindezek alapján a NFH május 20. és június 14. között 12 fajta lézer pointert vizsgált, s az eredmények szerint a lézermutatók nagy része szemkárosító erősségű fényt bocsátott ki.
A megengedett 1 mW teljesítményt a 12 fajta termékből 10 lépte túl. 9 termék (18 db minta) esetében megállapítást nyert, hogy azok 3-5 mW közötti teljesítményre képesek.
A hatóság felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy az 1 mW-nál nagyobb teljesítményű lézer mutató szemkárosító hatású, vakságot is okozhat.
A nem megfelelő lézer pointerek használata a gyerekek esetében még nagyobb kockázatot rejt.
A nem biztonságos lézer pointerek esetében a hatóság elrendelte azok forgalomból történő kivonását és visszahívását - írta a hatóság közleményében.
A nem biztonságos lézermutatókat és az NFH által letiltott egyéb veszélyes termékeket az alábbi linken éri el.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában