Az új név - korábban MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt.-nek hívták a társaságot - és új arculat is jelzi, hogy új szakaszba, a megvalósítás szakaszába lépett az erőműberuházás - fogalmazott Lenkei István vezérigazgató sajtótájékoztatón, Pakson, hétfőn.
Az Európai Bizottság teljes egészében napokban publikált, de március óta ismert állásfoglalása előírta, hogy funkcionálisan és jogilag különüljön el a társaság a meglévő erőművet üzemeltetőtől. Ez a Paks II. MVM Csoportból való 2014. évi kiválásával megtörtént, amit immár a név is tükröz. A fejlesztő szó elhagyása pedig azt jelzi, hogy nemcsak az építés, hanem a majdani, hatvan évre szóló üzemeltetés is a társaság feladata - vázolta Lenkei István.
Az új arculatot, beleértve a logót, ami egy P betű és a római számmal írt kettes kombinációjából szerkesztett, start, play gombot "idéző" háromszög, külső vállalkozó bevonása nélkül, a társaság kommunikációs szakemberei tervezték élükön Nagy Tamással - mondta el Mittler István.
A kommunikációs igazgató hozzátette, annak köszönhetően, hogy jól tervezetten zajlik az átállás, csupán a nagy arculati elemek kiváltása jelent plusz költséget, ami 3-5 millió forint között van - mondta. Hozzátette, az új nevet és arculatot október 9-étől használják, bevezetéséhez kampányt nem társítanak.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium