A United Airlines a világ harmadik legnagyobb légitársasága flottájának mérete és járatainak száma alapján, sűrű belföldi hálózata mellett a világ mind a hat kontinensére repül.
A szerdai tőzsdezárás után közzétett gyorsjelentésének tanúsága szerint a decemberrel végződött három hónapban 1,9 milliárd dollár nettó veszteséget halmozott fel, míg egy évvel korábban 641 millió dolláros nyereséget ért el a chicagói székhelyű vállalat.
Kapcsolódó
Október-decemberben már a negyedik egymást követő évben volt veszteséges a United Airlines, és bevételei 69 százalékkal, 3,4 milliárd dollárra csökkentek.
Mivel a járvány miatt a légiközlekedés jórészt leállásra kényszerült, a United Airlines hatalmas, 7,1 milliárd dolláros veszteséggel zárta a tavalyi évet, miközben bevételei 65 százalékkal, 15,4 milliárd dollárra zuhantak. Egy évvel korábban 43,2 milliárd dollár bevétel mellett 3 milliárd dollár nyeresége volt a vállalatnak.
A légitársaságok arra számítanak, hogy idén erősíti az utazások iránti keresletet a járvány visszaszorítása, ám a fellendülés üteme nagyban függ attól, hogy milyen gyorsan tudják az új koronavírus elleni hatásos védőoltásokat tömegesen terjeszteni.
A United Airlines átmeneti, a fellendülésre való felkészülés éveként tekint 2021-re, és borúlátó az első negyedévet illetően, várakozásai szerint még mindig 65-70 százalékkal marad majd el nyeresége a járvány előtti utolsó "békeév", 2019 január-márciusi időszakhoz képest.
A piaci várakozásoknál gyengébb adatok hatására több mint 2 százalékos mínuszban, 44,15 dolláron forognak a United Airlines részvényei a New York-i elektronikus tőzsdén. Egy évvel ezelőtt majdnem kétszer ennyit értek a részvények, akkor 87,88 dolláron nyitották a kereskedést.
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Vallási feszültség és amerikai beavatkozás: Trump drámai üzenettel igazolta a légicsapást