A cégek reorganizációját, illetve felszámolását így csak az állami felszámoló, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. irányíthatja. A két társaság tavaly mintegy nettó 20 milliárd forintos forgalmat bonyolított, veszteségük 1,8 milliárd forint volt.
A Pápai Hús 1913 ügyvezetőjét május végén leváltották, a cég tulajdonosai, a Dedeko Kft. és a Nyugat-Agro Kft. márciusban fogadták el az üzletrészek átruházására tett önkormányzati ajánlatot, így a város 88,4 százalékos tulajdonosa lett a kft.-nek, a fennmaradó rész a Pápai Víz- és Csatornamű Zrt.-nél maradt, a törzstőkéjét pedig csaknem 1,3 milliárd forinttal megemelték az 590 millió forintos kiindulási szintről. A kft. milliárdokkal tartozik beszállítóinak, az önkormányzat amióta tulajdonossá vált, kétmilliárd forintot költött a tartozások mérséklésére − közölte korábban Áldozó Tamás polgármester az MTI-vel.
Adatokért, nagyításért kattintson az ábrára!
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba