Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyílt tenderfelhívást - ajánlatkérőként - az Adria Port Zrt. tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.

A kiírás szerint a megvalósíthatósági tanulmány célja, hogy egy műszakilag megvalósítható és kereskedelmi szempontból előnyös fejlesztési tervet és üzleti modellt mutasson be az ajánlatkérő számára, amely alkalmas a projekt stratégiai céljai elérésére. A tanulmány elkészítésére 12 hónap áll a majdani nyertes rendelkezésére.

Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben az árbevétele elérte a nettó 180 millió forintot, és ebből az üzleti és/vagy műszaki megvalósíthatósági tanulmány készítése és/vagy ehhez kapcsolódó tanácsadás legalább nettó 135 millió forintot tett ki.

Az ajánlattételi határidő február 25. Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepel az ár és a minőség.

A Napi.hu tavaly júliusban írt arról, hogy a magyar állam csak 2019-ben 11,2 milliárd forintnyi eurót pumpált a trieszti kikötőfejlesztést megvalósító cégbe (ez az Adria Port Zrt.), de a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint még nem sikerült megvenni az adriai tengeri terminált.

Tavaly novemberben a hvg.hu arról számol be, hogy hamarosan befejeződik a tulajdonszerzés véglegesítése, a tranzakciót lezárták. A kikötői terület és a kapcsolódó koncessziós jog adásvételére vonatkozó tranzakció lezárásra került - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a portállal,, miután megírta, hogy a koncessziót birtokló olasz cég tulajdonjogát már átruházták a magyar projektcégre, egy felfüggesztő kitétellel.