A MÁV közleményében felidézte, arra kérték az érdekképviseleteket, hogy a szolidaritás jegyében alakítsanak ki egységes álláspontot a munkaköri csoportok közötti differenciálásról. A munkáltató ezzel a lépéssel biztosított lehetőséget arra, hogy a szakszervezetek magasabb százalékú emeléssel támogassák az alacsonyabb alapbérrel rendelkező dolgozókat.
A szakszervezetek már csütörtökön elutasították a munkáltató javaslatát, és pénteken sajtótájékoztatón jelentették be, hogy amennyiben február 20-ig nem tudnak megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, március első hetében országos sztrájkot hirdetnek.
Kapcsolódó
A MÁV közleményében azt írta: "a szakszervezetek délelőtti nyilatkozatát a vasúttársaság úgy értelmezi, hogy az érdekképviseletek vissza akarnak térni a tárgyalóasztalhoz, amire a vállalat vezetése is nyitott".
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg