A koronavírus-járvány okozta megváltozott körülmények miatt sok, amúgy is hátrányos helyzetű család került még nehezebb anyagi helyzetbe. Nekik rendkívül nagy kihívást jelent a szeptemberi iskolakezdéshez szükséges felszerelés előteremtése, különösen több gyermek esetén. Az Ökumenikus Segélyszervezet a koronavírus miatt idén az előző évekhez képest dupla annyi, azaz 2000 nehéz sorsú gyermeket szeretne támogatni Iskolakezdés együtt! elnevezésű felhívásával. A segélyakcióhoz kapcsolódó pénzadománygyűjtés célja az iskolaszerek beszerzéséhez szükséges forrás előteremtése - közölte a Tesco a jótékonysági akcióról.
A kiskereskedelmi lánc szerint a Felhőtlen gyermekkor, illetve a karácsonyi szeretet.éhség. kezdeményezések során vásárlóik tavaly mintegy 100 millió forintot gyűjtöttek össze. "Biztosak vagyunk benne, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is számíthatunk rájuk, ezért is döntöttünk úgy, hogy idén először a Segélyszervezet iskolakezdési kampányához is csatlakozunk, és segítünk a személyre szabott, minőségi tanszercsomagok összeállításában" - idézik a közleményben Hevesi Nórát, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetőjét.
A kuponok augusztus 3. és szeptember 6. között vásárolhatók meg az áruházlánc kasszáinál. A 250 forintos felajánlásokból befolyt összegből az Ökumenikus Segélyszervezet az országos intézményhálózatával kapcsolatban álló, előre kiválasztott hátrányos helyzetű gyermekek iskoláztatását szeretné támogatni. A 2000 személyre szabott, illetve egységcsomagok összeállításához szükséges pénzen felül beérkező adományokat a gyermekek felzárkózását elősegítő egész éves munka támogatására fordítja a Segélyszervezet.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra