A társaság a "Mennyit fizetnél egy iPhone-ért?" című elektronikus reklámlevelében nem tárgyilagosan hasonlította össze az iPhone 7 készülékajánlatokat saját és versenytársa előfizetői csomagjának részeként. A 2017. augusztus 17-én szétküldött reklámlevélben csak a készülékért fizetendő havidíjat emelte ki. A havonta fizetendő összeg azonban - a készülék mellé szükségszerűen beszerzendő tarifacsomag díját is figyelembe véve - a két szolgáltató esetében közel azonos volt - írta a GVH közleményére hivatkozva az MTI.
Bár a Telekom vonzóbbnak tüntette fel saját ajánlatát, a fogyasztó összességében nem kapott objektív képet a két szolgáltatásról, így a Telekom megsértette a versenytörvény összehasonlító reklámokra vonatkozó szabályait a GVH szerint.
Az összehasonlító reklám mentesítheti a fogyasztókat a piaci tájékozódás és mérlegelés egyes terhei alól, így a verseny hasznos eszköze lehet. Ehhez azonban szükséges, hogy az összehasonlítás jogszerűen történjen, azaz tartalma, módszere tárgyilagos legyen - mutatott rá a hivatal.
Az ajánlathoz kapcsolható bevétel a versenyhivatal megállapítása szerint nem volt jelentős. A GVH bírságcsökkentő tényezőként figyelembe vette, hogy a cég - együttműködési jellegű intézkedésként - elengedte a közvetlenül érintett fogyasztók hűségvállalás miatti kötbérfizetési kötelezettségét. A kirótt összeget növelő körülmény volt ugyanakkor, hogy a Telekom több alkalommal követett már el a fogyasztók tájékoztatásával összefüggő jogsértést, és a bírságnak visszatartó hatásúnak kell lennie.
A Magyar Telekom a bírságra reagálva közölte: a társaság vizsgálja a GVH határozatát, és megfontolja a jogorvoslat kezdeményezését. Bár a vállalat álláspontja szerint a kampány megfelelt az összehasonlító reklámra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek, a kampányban készüléket vásároló, csekély számú érintett ügyfél részére kompenzációt nyújtott - tették hozzá.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért