A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen helybenhagyta azt az ideiglenes intézkedést, amellyel a Fővárosi Törvényszék márciusban eltiltotta a fővárosi önkormányzatot a Mahir Citiposter Kft. hirdetőoszlopainak bontásától - jelentette a Magyar Nemzet. A lap Magyar Györgyre, a kft. jogi képviselőjére hivatkozik. A fővárosnak továbbra is zavartalanul kell biztosítania a közterület használatát és a reklámhordozók telepítését a Mahir számára. A vállalat Simicska Lajos nagyvállalkozó közvetett érdekeltségi körébe tartozik.
Magyar elmondása szerint a bíróság úgy találta, hogy a tények a főváros jogszabálysértő magatartását valószínűsítik az ügyben. Például a Fővárosi Közgyűlés nem támasztotta alá megfelelően, miért bontotta fel a Mahirral 2006-ban kötött szerződését tavaly szeptemberben.
Ennek ellenére elkezdték bontani a cég hirdetőoszlopait, amíg a bíróság ettől el nem tiltotta a fővárost. Ezzel komoly anyagi kárt okoztak a Mahirnak. A kártérítés ügyében a a bíróság a szerződés felmondásának érvénytelenítéséért indított perben határoz.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót