A hatósági engedélyezési eljárás elhúzódása miatt nem kezdhette meg az utasok szállítását a Sólyom Hungarian Airways. Vágó József a Napi.hu-nak elmondta, hogy bár az első három gép lefestve, útra készen áll egy angliai légi bázison, továbbra is bizonytalan, hogy mikor érkeznek Budapestre.
A magyar magánlégitársaság vezetője szerint az engedélyezéshez szükséges iratokat és dokumentumokat már jó ideje beadták és az illetékeket is befizették, de a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalától eddig semmilyen értesítést nem kaptak arról, hogy mikor kerülhet sor a hatósági átvételre, a lajstromozásra, ezzel együtt pedig a Boeingek Budapestre repülésére. A Sólyom egyébként hetente egy gépet tudna átvenni és üzembe állítani Vágó József szerint.
A késedelem okát tudakolva küldünk írásbeli kérdést Farkas Andrásnak a Légügyi Hivatal vezetőjének. Nevében egy főosztályvezető írt vissza, választ ígérve, de mindezidáig nem érkezett meg. Szakmai körökben úgy tudják, hogy a hivatal "gáncsoskodásának" igen egyszerű oka van: néhány alapvetően fontos dokumentum hiánya illetve hiányossága. Ezek közül a leglényegesebbnek a légitársaság finanszírozására szóló biztosítékok hiánya tűnik. Két héttel ezelőtt Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke úgy nyilatkozott, hogy nem látni, mikor tudják kiadni a működési engedélyt. A légitársaság május végén nyújtotta be az ehhez szükséges első dokumentumot, de az érdemi engedélyeztetés csak július közepén kezdődött el. A hatóságnak - normál esetben - kilencven napja van arra, hogy kiadja az engedélyt, itt azonban rendre hiánypótlást kell kérniük, s ma már szinte napi kapcsolatban vannak a céggel.
![](https://www.economx.hu/fototar/fototar/201308/500/image1376839606.jpg/900/)
A cég első embere augusztus végén a Napi.hu-nak még azt mondta, hogy az első charterjárat szeptember közepén indul, s az erre szóló jegyeket már eladták. (A közelekedési hatóság elnöke úgy véli, a Sólyom időnként előrerohant a kommunikációjával.) A cég júliusi, nemzetközi sajtótájékoztatója után az Európai Bizottság rendre tájékoztatást kér a hatóságtól a Sólyom kapcsán. A cég kommunikációja nincs teljesen összhangban a befektetőkkel kapcsolatban sem, pontosabban azzal, amit a hatóság tud erről. Ekkor kifejtette azt is, hogy az online jegyértékesítési rendszer elkészült és bevetésre vár - mindezidáig azonban ez sem működik vagy legalábbis nem érhető el. A menetrendszerű járatok beindítását szintén az ősz első hónapjára ígérték, eddig azonban semmi jele ennek, azaz ezek a tervek bukni llátszanak.
Ugyanakkor a cég pilótáinak és utaskísérőinek képzése itthon és Angliában is folyik, ami arra utal, hogy előbb vagy utóbb mégis beindulhat a cég. Repülésügyben tapasztalt szakértők szerint ugyanakkor az idő múlásával egyre kisebb a remény, hogy erre még az idén sor kerül. Az őszi-téli szezon ugyanis kifejezetten kedvezőtlen járatok indítására.
Vágó József kérdésünkre elmondta, hogy a Sólyom légitársaság jelenleg 100 százalékban magyar tulajdonban van - ez a korábban bejelentett hat gép üzembe állítására és működtetésére vonatkozik. A tervekben szereplő 50 gépes flottához ománi és dubaji pénzügyi források állnak rendelkezésre, hitel vagy tulajdonrész-vásárlás formájában. Ezeket eddig nem hívták le - erősítette meg Vágó.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)