Az igények feldolgozása már megkezdődött, a benyújtókat e-mailben tájékoztatják majd a kérelmük feldolgozásáról. A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy letelt a törvény által a hitelezői igények benyújtására nyitva álló határidő. Az ezt követően beérkező hitelezői igényeket is nyilvántartásba veszi a felszámoló, ám azokat már nem a határidőben benyújtott igények között kezeli - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.
A honlap szerint az utólagos hitelezői igény beadásának határideje szeptember 1., aki azonban az első határidőt elmulasztotta, a kielégítési sorban hátrább lesz besorolva. A felszámoló által korábban megküldött egyenlegközlővel kapcsolatban május 15-ig lehet kifogást benyújtani. Korábban közölt adatok szerint a Buda-Cash-nek mintegy 16 ezer ügyfele volt.
Kapcsolódó
A február 24-i leltár szerint mintegy 96 milliárd forint hiányzik a felszámolás alatt álló brókerháznál: piaci értéken körülbelül 88 milliárd forintnyi értékpapír és 8 milliárd forintnyi pénz. A hiányból mintegy 62 milliárd forint a DRB bankcsoportot érinti - ez Matolcsy György jegybankelnöknek egy képviselő kérdésére adott írásbeli válaszából derült ki a héten. A válasz szerint a DRB bankcsoport tagjaival tételesen egyeztették a vizsgálat során a velük - mint ügyfelekkel - szemben fennálló követelésállományt. A többi ügyfél esetében még folyik a nyilvántartások egyeztetése.
A tényleges ügyfélvagyon megállapítása után tudja majd megkezdeni a Befektető-védelmi Alap (Beva) is az ügyfelek kártalanítását. A Beva a meglévő és kiadható ügyfélvagyonon felüli követelésre fizet kártalanítást, a Buda-Cash esetében 6 105 400 forintig.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság