A Mavir átviteli rendszerirányító adatai szerint idén májusban még szinte pontosan akkora volt a teljes hazai villamosenergia-felhasználás (3628,9 GWh), mint a rekord éves fogyasztást hozó 2021 májusában (3627 GWh), ugyanakkor több mint 2 százalékkal elmaradt az utolsó, Covid-járvány előtti évben, 2019-ben született májusi havi fogyasztási rekordtól (3713,8 GWh). Júniusban aztán már 3,5 százalékkal volt kisebb a havi felhasználás (3634,7 GWh), mint az egy évvel korábban regisztrált júniusi történelmi rekord (3767,3 GWh), miközben a 2019 júniusi értéknél (3700,7 GWh) is alacsonyabb volt - írja a Portfolio
Júliusban pedig az 1-től 24-ig rendelkezésre álló adatok szerint már 4,6 százalékkal maradt el az ország áramfogyasztása (2930 GWh) a tavalyi hasonló időszakétól (3072), ha pedig azt is megvizsgáljuk, hogy hogyan alakult a felhasználás a részleges lakossági rezsiemelés kihirdetése (július 13.) után, akkor azt kapjuk, hogy az idei július 14-24-i időszakban már több mint 5,2 százalékkal múlta alul a fogyasztás (1324,191 GWh) az egy évvel korábbi bázist (1397,460 GWh).
A villamosenergia-felhasználás július második felében láthatóan a korábbiaknál is jobban csökkent. Bővebben minderről itt olvashat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás