Az elmúlt évtizedekben a globális tendenciákkal összhangban csaknem megtízszereződött a forgalom a hazai légtérben. A folyamatos növekedés által a magyar légiforgalmi irányító társaság 2018-ban szinte hónapról hónapra döntötte meg korábbi rekordjait, év végéig pedig több mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését biztosította.
Ez a magas érték tartalmazza a hazánkon átrepülő, a budapesti le- és felszálló forgalmat, a nem ellenőrzött légtérben közlekedő kisgépeket, valamint a Koszovó feletti magas légtérben közlekedő gépeket is.
A társaság célja, hogy a pilóta nélküli légijárművekhez, azaz a drónokhoz kapcsolódó iparágban kiemelkedő és megkerülhetetlen szereplővé váljon. Ennek érdekében idén a hazai érintettek bevonásával nagyszabású szakmai tanácskozást szervezett, ahol többek között bemutatta a drónrepülések regisztrálására és a repülésekhez használt légterek elkülönítésére alkalmas UTM-portál első verzióját, a mydronespace.hu-t, illetve a MyDroneSpace telefonos applikációt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Komolyan aggódnak a lengyelek az Epstein-akták miatt, nyomozást indítanak