Az uniós közbeszerzési közlönyben az ajánlatkérő Nemzeti Sportközpontok közölte, hogy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytatott a stadion kiegészítő tervezésére és kivitelezésére. Ezt az eredeti két nyertes cég, a Magyar Építő és a ZÁÉV nyerte el 8 milliárd 48 millió forinttal. A Puskás Stadion neve helyett a 2020. évi labdarúgó EB kiegészítő tervezése és kivitelezése szerepel a feladat meghatározásában.
A 8 milliárdból a stadion melletti nyugati- és keleti parkban kell - egyebek mellett - gyermekjátszóteret, pihenőparkot, pavilonokat és árusító helyeket kialakítani.
Kapcsolódó
Az ajánlatkérő a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazását a közbeszerzési törvényre hivatkozva magyarázza. Ezt a törvény megengedi építési beruházás vagy szolgáltatás megrendelése esetében, ha olyan új építési beruházásra vagy szolgáltatás megrendelésére kerül sor, amelyet a korábbi nyertes ajánlattevővel köt meg ugyanazon ajánlatkérő, azonos vagy hasonló építési beruházás vagy szolgáltatás teljesítésére. Ennek feltétele, hogy az új építési beruházás vagy szolgáltatás összhangban van azzal az alapprojekttel, amelyre a korábbi szerződést nyílt vagy meghívásos eljárásban megkötötték
A két céggel augusztus 5-én kötött szerződést az újabb munkára az ajánlatkérő.
A stadion kivitelezését a szóban forgó két cég még 2017-ben nyerte el 150 milliárd forinttal. Az eddigi folyamatos drágulás már 160 milliárd fölé vitte a költségeket, ez emelkedett most tovább.
Legolvasottabb
Ezt kevesen merték eddig kimondani: a többség már veszélyzónában van, ijesztő mintázat rajzolódik ki
Más Ausztria várja a magyarokat, mint pár évvel ezelőtt – ilyen változásokra lehet számítani
Durván kezdenek kiborulni kedvenc színészeink és zenészeink, ebből még bármi lehet
Újabb lövés, újabb halott - fokozódik a helyzet Minneapolisban
Túlnyerték magukat a nyugdíjasok? A magyar pénzek több mint 16 százalékát viszik el
Dobhatjuk a 100 ml-es flakonokat: történelmi döntést hozott Európa legforgalmasabb repülőtere
Elindult a lavina: ez lehet a következő ország, amelyik betiltja a Facebookot
Európa jövője forog kockán: a bankok már nem lesznek elegendők?
Kihagyhatatlan hot-dog, amihez csak száguldás közben lehet hozzájutni