A cégbíróságoknál megállt az idő, az információkat gyorsabban kellene eljuttatni a vállalkozásokhoz. A cégbírósági tevékenységek zömét átvenné a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), ilyen lenne a regisztráció, az adatrögzítés, a beadott dokumentumok átvezetése - mondta a Világgazdaságnak Parragh László MKIK-elnök. A bírói döntést igénylő kérdések maradnának a bíróságokon, ezek az elnök becslése szerint az ügyek egy százalékát sem érik el.
Az MKIK váratlan és meglepő bejelentést tett kedden, a kiadott közleményük szerint kezdeményezik a kormánynál, hogy a teljes hivatalos cégregisztrációs tevékenység kerüljön a cégbíróságtól a kamarához.
Parragh biztosra megy
A kamarai kezdeményezést az illetékes minisztériumok már vizsgálják, Parragh az esélyekről úgy fogalmazott: "ha fogadni kéne, azt mondanám, hogy ezt a karikát be fogjuk húzni." Arra a kérdésre, hogy a kamara mekkora költséggel, illetve apparátussal számol az új tevékenység átvételének kapcsán, Parragh nem bocsátkozott becslésbe, és nem kommentálta a VG által kalkulált évi 2,5-5 milliárd forint bevételi lehetőséget sem. A kamara nem számol nagyobb ráfordítással, és a vállalkozásokat terhelő díjemeléssel sem.
Az akció része annak az elképzelésnek, amely szerint az adóhivatal, a munkaügyi hivatalok vagy az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal adatbázisának összekapcsolásával juthatnának információhoz az üzleti élet szereplői.
A várható költségek megbecsléséhez az Országos Bírósági Hivatal (OBH) sem vállalkozott a lapnak. A változtatás egy sor jogszabály módosításával járna, és az OBH a jogorvoslati fórum átalakítása miatt a bírói létszám növekedését vetíti előre. Úgy ítéli meg, hogy "nagy kihívást" jelentene a több tízezer irat átadása, az új szervezetben hozzáértő ügyintézők munkába állítása, de annak megoldása is, hogy a bíróság továbbra is hozzáférjen a cégadatokhoz - olvasható a lapban.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz