A koronavírus harmadik hullámát követő nyári, kora őszi enyhítések hatására sem tévesztették szem elől a hazai pénztártagok a nyugdíj és egészségcélú befektetéseiket. Folytatódtak ugyanis az év korábbi időszakában tapasztalt tendenciák, és emelkedtek mind az egyéni, mind a munkáltatói befizetések.
A nyugdíjpénztárak esetében, amíg 2020 harmadik negyedévében 23,4 milliárd forintnyi befizetés érkezett az ÖPOSZ tagpénztáraihoz, addig az idei év azonos időszakában már 25,3 milliárd forinttal nőttek a nyugdíjcélú pénztári megtakarítások. Az egészségpénztárak esetében 8,5 milliárd forintról 9,9 milliárd forintra emelkedett a hozzájárulások összege idén július és szeptember között.
„Örömmel tapasztaltuk, hogy a hazai pénztári tagság az enyhítések hatására sem tévesztette szem elől a céljait, sőt növelték mind a hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarításaikat, valamint a rövid és középtávú egészségpénztári befizetéseiket. A lakosság jelentős része tehát jelesre vizsgázott pénzügyi tudatosságból az elmúlt három hónap alatt” – emelte ki Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke. – „Ugyanakkor taglétszám tekintetében az elmúlt hónapok sem hoztak áttörést, a nyugdíjpénztárak esetében 1 százalékos csökkenést, míg az egészségpénztáraknál 2,5 százalékos emelkedést láttunk. Továbbra is arra bíztatjuk a hazai munkavállalókat, hogy minél korábban kezdjenek el félre tenni, akár csak pár ezer forintot havonta a nyugdíj- és egészségcélú megtakarításaikra, hogy amikor szükségünk van rá, legyen mire támaszkodni.”
A harmadik negyedév során tovább emelkedett a munkáltatói hozzájárulások összege is, mind a nyugdíj-, és az egészségpénztárak esetében is. Előbbinél 1,3, utóbbinál 26,5 százalékkal. „A munkáltatóknak kulcsszerepe van abban, hogy a dolgozóik sikeresen tudják elkezdeni pénztári öngondoskodásukat. Amellett, hogy a pénztári hozzájárulások jól mutatják egy munkaadó törődését dolgozói irányába, fontos kiemelni, hogy nemcsak az egyéni, hanem a munkáltatói befizetések után is igényelhetik a tagok a 20 százalékos adóvisszatérítést” - mondja Nagy Csaba.
Az idei évben keletkezett befizetések után járó – akár rendszeres, akár egyszeri befizetésről van szó – adó-visszatérítéseket 2022-ben, a 2021-as évre vonatkozó adóbevallások elkészítése és beküldése után kaphatják meg az arra jogosult pénztártagok az adóhatóságtól.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot