Mint a Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény-tájékoztatókból kitűnik, Zalaegerszeg önkormányzata évi 1,4 kilométernyi szolgáltatást kért, amelyet 29 busszal kellett volna elvégezni. Ebből 700 ezer kilométert 14 szóló-, 500 ezret 10 csuklós-, 150 ezret 3 midi-, míg 50 ezret 2 minibusszal. A becsült ellenérték 180 millió forint volt, erre nem érkezett egy ajánlat sem.
Ezzel szemben Baja önkormányzata évi 239 ezer kilométert várt el a majdani busz-szolgáltatótól, hat helyi járatú vonalon, évi 732 ezer fős forgalommal. A DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. a becsült ellenértékkel megegyezően, évi 195 millió 673 ezer forintért vállalta a szolgáltatást. Az önkormányzat a szerződést december 19-én alá is írta vele.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál