A beruházással a szigetszentmiklósi park hetedik, Magyarországon pedig 38. épületét hozza létre az ipari ingatlanvállalat - mondta el az alelnök. Az amerikai cég a várhatóan 2016 harmadik negyedévében befejeződő beruházás értékét nem közölte.
A cég 610 ezer négyzetméteres portfóliója a magyarországi modern ipari ingatlanállomány 30 százalékát teszik ki. Még nem építettek hasonló épületet Magyarországon, az új létesítmény a hagyományos épületekhez képest mintegy 30-40 százalékkal tud majd olcsóbban működni - mondta Bellák Balázs, a Prologis régiós projektmenedzsmentjének vezetője.
Kemenes szerint Szigetszentmiklós kiváló helyszín, a spekulatív fejlesztés - még nincs bérlője az ingatlannak - jelzi, hogy bíznak a piacban és a helyszínben.
A régióban nagy a kereslet, tavaly 200 ezer négyzetméter fejlesztést fejeztek be, akvizícióval pedig további 10 ezer négyzetméter vásároltak, ezzel összesen 4,2 millióra emelkedett a négyzetméterszám. A régióban 93 százalékos a kihasználtsági mutató és 87 százalékos a bérlőmegtartási arány. Magyarországon ezek a mutatók 96, illetve 90 százalék.
A kivitelezésben a Market Építő Zrt. a partnerük. A Prologis Park Budapest-Sziget hat, teljes kihasználtsággal működő épületet foglal magába összesen 128 ezer négyzetméteren, a most kezdett fejlesztés befejeztével 15 ezer négyzetméter marad beépítetlen.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál