A megemelt díj 1 milliárd 887 millió forint lett.
Az új Néprajzi Múzeum tervezését még 2016-ban nyerte el négy cég: a Napur Archittect Építészeti Iroda Kft., az Exon 2000 Tervező és Kereskedelmi Kft., a Spányi Partners Zrt., valamint az Animative Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A szerződésbe foglalat befejezési határidő akkor 2017. szeptember 29. volt.
Kapcsolódó
Ezt azóta többször módosították, most viszont a tervezési díjon kellett emelni. A közlemény ezt azzal indokolja, hogy a tervezőtől olyan tanulmány megrendelése vált szükségessé, amelynek az elkészítése - mint tervezői feladat - nem szerepelt a szerződésben.
Az eredeti tervezői díj 1 milliárd 789 millió forint volt, a megemelt díj viszont 1 milliárd 887 millió forint lett.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót