A tender felhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal rendezvényszervezési feladatokra írt ki keretmegállapodást, de a keretet nem közölte. Az viszont megjelent a felhívásban, hogy legalább 150 egyedi szerződés megkötése várható, és ezek átlagértéke - egyenként - meghaladja a 200 millió forintot, sőt adott esetben akár annak a többszöröse is lehet. Így a minimálisan elkölthető pénz 3 milliárd forintra jön ki.
Maga a feladat társadalmi, tudományos, szakmai, kulturális vagy sport eseménnyel kapcsolatos összejövetel előkészítése, szervezése és összehangolása. Ezeken túl a rendezvényhelyszín, és -technika biztosítása, a helyszín berendezése és dekorálása is szerepel a listán. A feladat része továbbá a helyszín biztosítása (őrzés), illetve a programok, az előadók, a catering és a szállás biztosítása.
A keretszerződés 12 hónapra szól, de legfeljebb kétszer, szintén egy-egy évre meghosszabbítható. Aki elnyeri a keretszerződést, az utána - várhatóan július 15-től - egyedi kiírások alapján jut hozzá az egyes munkákhoz.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben rendezvényszervezési feladatokhoz kapcsolódó szolgáltatások ellátásából legalább nettó 2,5 milliárd forint árbevétele származott.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket