A lap szerint ez azért is figyelemre méltó, mert az MNB szerint a cégvezetők tudtával - akár irányításával - valósult meg a Buda-Cash brókercég feltehetően másfél évtizedre visszanyúló, kb. százmilliárd forintos kárt eredményező csalássorozata. Az MTI számolt be arról a hétfői konferenciáról, amelyen Végh Richárd, a jegybank tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatója a Buda-Cashről szólva a cégvezetői felelősségről beszélt.
Végh Richárd azt mondta, a szabálytalanságokra a DRB Banknál egy februárban kezdett vizsgálat során bukkantak. Kiemelte: a gyanú szerint a csalás leplezésére nem létező ügyfeleket talált ki a Buda-Cash, a tényleges ügyfelek számláiról pedig százmilliárd forintnyi értékpapír hiányzik. A jegybanki vezető szerint a társaságnál meghamisították a nyilvántartást, és a felügyelet, valamint a könyvvizsgálók felé is a valóságtól eltérő adatokat jelentettek éveken át. Az MNB az eset miatt büntetőfeljelentést tett.
Pintér Zoltán - akit ezek szerint nem gyanúsítottak meg a brókerbotrányban - 1995-ben alapította a Buda-Casht, és tavalyig ő volt a meghatározó tulajdonosa, tavaly 18,5 milliárd forinttal a 33. helyet foglalta el a száz leggazdagabb magyar listáján, vagyona 2013-14-ben egymilliárd forinttal gyarapodott.
A Magyar Nemzet információi szerint egyébként kevesebb lett a gyanúsított: eredetileg tíz embert állított elő a rendőrség; közülük egyet tanúként, kilencet gyanúsítottként hallgattak ki, ám egyikükkel szemben a Fővárosi Főügyészség megszüntette az eljárást. Pál Gyula, a Buda-Cash igazgatósági tagja kerülhetett le a gyanúsítottak listájáról, aki nem nyilatkozott a lapnak.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság