Úgy lett diszkontspecialista, hogy 1993-ban meglátta a Plus álláshirdetését, és 13 év Plus-elkötelezettség után, 2006-ban jött az Aldi magyarországi megjelenése.
Vezetése alatt tavaly - közel 20 százalékos növekedéssel és 133 milliárd forint bruttó forgalommal - itthon először zárt nyereséggel az Aldi, mert a magyar törvény megtiltotta a veszteséget két egymás utáni évben. "Ha nehezen is, de megközelítettük, hiszen, 100 üzlet felett lehet egyáltalán nyereséges működést elérni, de az ingatlanos cégünk segítsége is kellett ahhoz, hogy a nyereségesség kijöjjön" - ismerte el a Figyelőben az Aldi főnök, aki szerint ez az év is hasonló bővülést hoz.
Kapcsolódó
Ugyanakkor az Aldi webdiszkontja egyhamar nem indul. - "Az angliai tapasztalatok szerint nem kell kapkodnunk" - árulta el Székács Tibor, aki tanácsot is adott a "nemzeti diszkontlánc", a CBA-hoz tartozó Cent felvirágoztatásához. Azt, hogy "a diszkont nem azt jelenti, hogy olcsó berendezéseken alacsony minőségű és árú termékeket értékesítek kevesebb dolgozóval". A diszkont akkor sikeres, ha a vevő érzi, értéket kap a pénzéért.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg