2017-et követően 2018-ban is túllépte az egymilliót a hazai filmek nézettsége a mozikban. A legnagyobb siker Herendi Gábor Valami Amerika 3 című vígjátéka volt, melyre több mint 372 ezren váltottak jegyet - adta hírül a Magyar Nemzeti Filmalap.
A decemberben bemutatott, Goda Kriszta rendezésben készült BÚÉK című film mindössze három hét alatt 160 ezer nézőt csábított a mozikba. Nagypál Orsi első mozifilmjét, a Nyitva című párkapcsolati dramedy-t is több mint 54 ezren nézték meg. Az Oscar-díjas Nemes Jeles László Napszálltáját közel 50 ezren tekintették meg a hazai mozikban. Jelentős siker volt Ujj Mészáros Károly thrillere, az X - A rendszerből törölve, Lengyel Balázs első mozifilmje, a Lajkó - Cigány az űrben című szatíra és Milorad Krstic akció-thrillere, a Ruben Brandt, a gyűjtő.
Kapcsolódó
A 2017-ben bemutatott filmek közül 2018-ban is jelentős nézettséget ért még el A Viszkis című Antal Nimród-film (327 ezer nézőből 2018-ban 57 ezer) és a Berlinale Arany Medve díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről című Enyedi Ildikó-film (138 ezer nézőből 2018-ban 47 ezer).
A Filmalap által indított digitalizálási és filmfelújítási programnak köszönhetőn számos régi magyar klasszikus is újra moziforgalmazásba került 2018-ban, köztük Az én XX. századom című első Enyedi Ildikó-film, Várkonyi Zoltán klasszikusa az Egri csillagok, Bacsó Péter kultfilmje A tanú. A régi magyar filmek össznézettsége a mozikban tavaly meghaladta a 45 ezret - írta közleményében a Filmalap.
Az országos televíziókban is nagy volt az érdeklődés a klasszikus és az új magyar filmalkotásokat is. A tévék nyilvántartása szerint 2018-ban a magyar mozifilmek össznézettsége meghaladta a 26 milliót. Kiemelkedő eredményt értek el A Viszkis, a Pappa Pia, a Valami Amerika 3, a Coming out, A martfűi rém és a Dumapárbaj című Filmalap támogatással készült alkotások.
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük