A koronavírus-járvány súlyos gazdasági és piaci hatásai ellenére is rekordszámú milliárdos volt tavaly Nagy-Britanniában, a pandémia számos üzleti szektorban teremtett kiugrási lehetőséget. A The Sunday Times brit lap szerint az abszolút első az ukrajnai születésű olaj-, zene- és médiamágnás, Sir Leonard Blavatnik a maga 23 milliárd fontos vagyonával, ami 7,219 milliárd fonttal több, mint tavaly - kezdi a lista ismertetését a Forbes.
Nagy-Britanniában 171 milliárdos él, 24-gyel több, mint egy éve, összvagyonuk jelenleg 592,269 milliárd font (több mint 240 ezer milliárd forint), 21,7 százalékkal több, mint tavaly. Felkerült a Rich List 2021-re a Harry Potter-regénysorozat Skóciában élő szerzője, Joanne K. Rowling is, akinek 820 millió font (332 milliárd forint) vagyont tulajdonítanak, 25 millió fonttal többet, mint tavaly.
Itt már érdemes megemlíteni a leggazdagabb magyarok legfrissebb 50-es listája szerint 480 milliárd forintos vagyonnal rendelkező Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozót, aki Rowlingot, de még jó pár sztárt beelőz: Mick Jagger vagyona tavaly elmaradt észak-amerikai turné ellenére 25 millió fonttal 310 millió fontra gyarapodott, aminél csak nem négyszer nagyobb a kormányfő barátjának vagyona. Sir Elton John a brit zenészek lajstromában a negyedik helyre jött fel a tavalyi ötödikről, vagyona 15 millió fontos gyarapodással jelenleg 375 millió fontot tesz ki. Ennél háromszor gazdagabb a magyar milliárdos.
A zenei vagyonlistát továbbra is Sir Paul McCartney vezeti. A Beatles egykori basszusgitárosa és dalszerzője a Rich List 2021 szerkesztőinek becslése szerint jelenleg 820 millió fontot tudhat bankszámláján, 20 millió fonttal többet, mint tavaly.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt