A közlemény szerint Valaska József saját kezdeményezésére visszavonult a Mátrai Erőmű éléről, távozásával az elnöki és a vezérigazgatói pozíció szétválasztásához szükséges alapszabály-módosításról dönthetnek június 21-én a részvényesek. A közgyűlés határozatát követően a vállalat elnöki tisztségét továbbra is Halmi Tamás geofizikus-mérnök szakember tölti be, míg az erőmű napi operatív munkájának irányítását Horváth Péter vezérigazgató végezheti.
Horváth Péter a pályáját fúrómérnökként kezdte a Kőolajkutató Vállalatnál 1986-ban, azóta is az energetikai területén dolgozik. 2000 és 2010 között a Mol Nyrt.-nél töltött be vezető tisztségeket. 2010 és 2013 között a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke volt, majd 2013 és 2015 között a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója, 2015-től pedig az állami közműszolgáltató cég, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Kapcsolódó
A Mátrai Erőmű zrt. többségi tulajdonosa a Mátra Energy Holding Zrt., annak pedig a Status Power Invest Kft., az pedig az Opus Global Nyrt-n keresztül Mészáros Lőrinc, az ország második leggazdagabb emberének tulajdonába tartozik.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valakik rávetették magukat a forintra